már annyit kell futni, hogy kezdem kinőni a közeli lakótelepet! :-) ha már negyedórát tudunk egyfolytában futni, lemegyek majd a Duna-partra, hogy izgalmasabbá tegyem a dolgot.
mai napi menü: 5x4 perc futás, 3perces sétákkal. sikerült lefutni az összesen húsz percet, bár egyszer 5 percet futottam, mert elnéztem az órát, viszont utána 4 perc helyett csak 3-at, aztán újra ment a 4 perces. kicsit szenvedett most a tüdőm is, úgy tűnt, ez a táv már leterheli, kezd beedződni. azért nem volt vészes. a bal combomban az izom begörcsölt a 3. futós résznél, az is nehezítő tényező volt... túl vagyok rajta, most ezt érzem. nincs meg az a nagy eufória, amit a/egy feladat maradéktalan teljesítésénél szoktam érezni. jó volt azért. néha azt érzem, jó lenne ott valaki mellettem, de igazából utálok egyszerre futni bárkivel is, mert félek, hogy lassab, bénább, fáradékonyabb, kevésbé kitartóbb vagyok, és csak ezekkel a frusztrációkkal lennék elfoglalva, és gyorsan fel is adnám... faramuci helyzet. így megmarad a társ utáni vágy, és az egyedül való futás. azt hiszem, ezen azért változtatni kell. ma kimondottan antiszociális nézeteket vallok... fújjjj!!!
inkább megyek aludni, ki kell pihenni ezt a hangulatot, ccakát!